Mennyei próféciáról bővebben

A Mennyei prófécia tanfolyamról bővebben

A Mennyei prófécia felismerésekről ír, egymást követő lépcsőfokokról, amit a fejlődés menetének tekint. Összesen 12 felismerést taglal. Az életre úgy tekint mint egy utazás, mely tapasztalatszerzés, fejlődés.

Maga a Mennyei prófécia című könyv egy izgalmas regény, mégis egy tudatosan és fantasztikusan felépített mű. Amin a hős keresztülmegy, ugyanazokat átültethetjük saját életünkre, így munkálkodhatunk önismeretünkön, önmagunkhoz és az élethez való viszonyunkon, szemléletünkön. Látókörünk szélesíthető, újabb felfedezéseket tehetünk saját életünkre és a világ működésére vonatkozóan.

Az első felismerés például a véletlenekről szól. Lényege: az életünket megváltoztató véletlenek tudatosítása. Maga az érzés, hogy a háttérben egy másik folyamat is zajlik. ”Mélyebb spirituális erő munkál mindenben, amit cselekszünk.” Az emberi élet során előforduló véletlenek kapcsán újragondoljuk milyen rejtélyek veszik körül életünket ezen a bolygón. Még nem értjük, de sejtjük, hogy a titokzatos véletlenek igazából nem véletlenek. Érezzük, hogy az életnek van egy másik oldala, amelyet még fel kell fedeznünk – egy másik folyamat, amely a felszín alatt zajlik. Az első felismerés akkor következik be, amikor tudatosodnak bennünk az életünkben bekövetkező véletlenek.

Nagy hangsúly van a gyakorlatokon. Egyéni és páros gyakorlatok, meditációk és a házi feladatok segítenek a felfedezésben, haladásban.

Dolgozni fogunk életutunk elemzésén és szülőelemzésen is. Félelmeket oldhatunk fel, engedhetünk el, álmaink üzeneteit hívhatjuk segítségül. Az energiák érzékelését, áramlását, áramoltatását tapasztalhatjuk meg. A folyamat inspiráló hatással van az egyénre, átalakító ereje van.

Részletek a tanfolyamról:

Szombati napokon, 2-3 hetente, összesen 7 alkalommal, 9 – 15 óráig. Kis létszámú csoporttal.

Egyéb napokon, külön igény szerint szervezett csoportban.

Helyszín: 9011 Győr (Győrszentiván), Árvalányhaj u. 5.

Jelentkezés: Czafikné Bakos Laura
Tel: 06-70/316-1733 Email: laura@czafik.hu
(www.kineziologia.net/mennyeiprofecia)

Részletesebb információ az egyes alkalmakról:

Első alkalom:
1. és 2. felismerés James Redfield: Mennyei prófécia c. és a Mennyei prófécia gyakorlati útmutató c. könyvek alapján
- véletlenek a mindennapjainkban és véletlenek az életünk során
- egyéni és történelmi múlt

Második alkalom:
3. és 4. felismerés
- energiákról elméletben és gyakorlatban
- harc az energiáért a kommunikációban, az én állapotai, hatalmi drámák elemzése az emberi kapcsolatokban, akadályaink felismerése
- az univerzális energia jelentősége, energiafeltöltő gyakorlatok

Harmadik alkalom:
4. felismerés folytatása és 5. felismerés
- kommunikáció fejlesztése, energia-harc nélkül még jobb!
- kapcsolatfelvétel a belső bölcsességünkkel, lélekemelő meditációk és energiagyakorlatok

Negyedik alkalom:
6. és 7. felismerés
- tisztázni a múltat, szüleink és a hatalmi drámák
- bekapcsolódni a folyamatba, „flow” élmény, ráhangolódni az élet áramlására
- az intuíció és a pillanatnyi vágyak közötti különbség, félelmek kezelése, álmok

Ötödik alkalom:
8. és 9. felismerések
- emberi kapcsolatok szerepe, minősége, intuíció használata
- belső központunkkal való kapcsolat megszilárdítása
- életfeladattal születünk

Hatodik alkalom:
10. és 11. felismerés James Redfield: Tizedik felismerés c. és a Shambala titka c. könyvei alapján
- életfeladat megtalálása, betöltése, őrizni a látomást
- „imamezők”, figyelmünk és szándékaink fontossága
- az öt alap érzékszervünk elől elzárt világ rejtelmei

Hetedik alkalom:
11. felismerés folytatása és 12. felismerés James Redfield: Shambala titka c. és Tizenkettedik felismerés c. könyvei alapján
- hogyan éljünk magasabb szinten ezzel a spirituális tudással
- a döntés a miénk: fény vagy sötétség, bizalom vagy félelem, megrekedés vagy áramlás?
- egység és jelenlét

Ha érzed az indíttatást, késztetést, hogy belevágj, valószínű itt a helyed! :) Szeretettel várom  a jelentkezést!

Szeretettel:
Czafikné Bakos Laura
06-70/316-1733
laura@czafik.hu , info@kineziologia.net
9011 Győr, Árvalányhaj u. 5. (Győrszentiván)